Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    A Föld szerkezete

    A Föld belső szerkezetének megismerése már régóta célja a tudománynak. A vulkánok, a mély fúrások és a bányákban észlelt jelenségek csak homályosan írták körül a Föld belsejében történő eseményeket. A modern kor vívmányai nagy előrelépést tettek a bolygónk belsejének megértéséért. A század elején Andrija Mohorovicic a földrengéshullámok mélységi visszaverődésekor fellépő sebesség-változásokkal, a föld belseji rétegződésekre utaló nyomokat talált. Mára ilyen hullámokat mesterséges úton is kelthetünk, és egyre többet tudunk meg erről a titokzatos világról. A Föld felépítésével, szerkezetével, történetével foglalkozó tudomány a geológia (földtan), a Föld fizikai jelenségeit a geofizika, kémiai mozgásfolyamatait pedig a geokémia kutatja.

    A Föld fizikája:

    Belső hő:
    A Föld belseje felé haladva, egyre mélyebben egyre nagyobb hőmérsékletet észlelünk, ez a geotermikus gardiens, melynek globális átlagértéke 100 méterenként 3 oC. Ez az érték a szilárd felszín közelében lejátszódó gyors hűlés eredménye, hiszen ez nem tart a középpontig, mivel a Föld belső hőmérséklete „mindössze” 4500 – 5000 oC. Ez a roppant belső hőenergia – jelen ismereteink alapján – különböző radioaktív anyagok (pl. uránium, tórium) bomlásakor szabadul fel.

    Gömbhéjak:
    A mélyben uralkodó körülmények két fontos jellemzője, a magas sűrűség és nyomás. Ez utóbbi és a mélység függvényében mérve a Föld középpontjában lévő értékek a felszíni nyomás 4000-szeresét mutatják. A Föld gömbhéjakba, a forgás és a lehűlés hatására, a sűrűség szerint rendeződött.

    A Föld fizikai jellemzőinek változásai alapján bolygónk belsejét négy eltérő gömbhéjra oszthatjuk, ezek sorban a következők:

    1. Földkéreg
    Különböző összetételű és vastagságú, a szárazföldek és az oceánok alatt. A szárazföldi kéreg rendkívül bonyolult szerkezetű és felépítésű. Általában két jellegzetes réteg kimutatható: a kéreg felső része szilikátokban gazgag. Közetei alapján gránitos rétegnek is nevezik (sűrűsége 2,7 g/cm3). Lejebb már inkább fémekben gazdagabb és sűrűbb rétegekkel találkozunk (3,0 g/cm3), jellemző kőzete után kapta a gabbrós kéreg nevet.

    Az óceáni kéreg egyszerűbb, mivel minden óceán alatt azonos felépítésű. Itt hiányzik a kisebb sűrűségű gránitos kőzet. A fémeket nagyobb arányban tartalmazó óceáni kéreg két részre tagolható: A felső, bazaltos réteg finomabb, az alsó gabbrós réteg hasonló, de dúrvább, szemcsésebb anyag alkotja, mint a szárazföldi kéreg gabbrós rétegét.

    2. Földköpeny
    Nagyjából 2900 km vastag. A mélység függvényében fokozatosan nő a fémes elegyrészek aránya.

    3. Külső mag
    Maghéjnak is hívják, mely 1800 km vastag. Anyaga folyékony fémekből (pl. vasból, nikkelből) áll.

    4. Belső mag
    E határfelület pontos mélysége bizonytalan, nagyjából 4700 és 5100 km között húzták meg, szilárd vasból és nikkelből áll.

    A különböző héjakat híres kutatókról elnevezett határfelületek választják el egymástól, belülről kifelé haladva sorra a következők: Lehmann-felület, Guttemberg- Wiechert-felület és a Mohorovicic-felület (Mohó).

    A földkéreg és a földköpeny legfelső szilárd része együtt alkotja a kőzetburkot, a litoszférát. A litoszféra – a földkéreghez hasonlóan – vastagabb a szárazföldek, mint az óceánok területén. A szilárd kőzetburok alatt az anyag már izó állapotban van. Ez a tartomány az asztenoszféra (gyönge burok), a litoszfére ezen a képlékeny rétegen úszik.

    A földmágnesesség:
    A Földet mágneses tér veszi körül, ezen teret a több ezer kilométer mélyen lévő vastartalmú fémolvadékok áramlása kelti. Ezeket a mozgásokat éppen, a fent már említett, földforgás és a belső hő tartja mozgásban.

    A Föld mágneses tengelyének felszíni döféspontja, a mágneses pólus, nem esik egybe a Föld forgástengelyének felszíni döféspontjával, a csillagászati pólussal. Ezt az eltérést nevezik mágneses deklinációnak. Az elhajlás irányától függően beszélünk pozitív- és negatív deklinációról. Az állandó belső áramlások megváltoztathatják a mágneses teret és a pólusok helyzetét, ilyen változásokat őriznek a különböző mágnesezhető kövületek, melyek megőrizték keletkezésükkör a mágneses irányt. Ezeket az irányokat a földtörténeti események korának meghatározására használják, mindezt az ún. paleomágneses módszerekkel.