Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    A hormonális szabályozás

    A belső elválasztású mirigyek váladékának hatóanyagai, a hormonok a vérbe kerülnek és a keringési rendszer útján jutnak el a többi sejthez, befolyásolják ezek működését. Legfontosabb belső elválasztású mirigyeink az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy, a mellékvese, az ivarmirigyek és a hasnyálmirigy sejtcsoportjai. Minden hormon a szervezet meghatározott sejtjeire fejti ki a hatását, ezeket a sejteket a hormon célsejtjeinek nevezzük. Egyes hormonok a testünknek szinte valamennyi sejtjére hatnak, mások csak néhány sejttípus működését befolyásolják.

    A hormonokat kémiai szerkezetük szerint alapvetően három csoportba soroljuk: vannak köztük peptidek, egyszerű aminosav-származékok és szteroidok. A sejtek sejthártyájában és citoplazmájában találhatók olyan fehérjék, amelyek képesek megkötni meghatározott térszerkezetű hormonokat. Ezeket a fehérjéket hormonreceptoroknak nevezzük. Egy-egy sejtre csakis azok a hormonok hatnak, amelyek receptorát tartalmazza a sejt.

    A poláris és a nagy molekulájú hormonok a membrán külső felszínén levő receptorokhoz kötődnek, nem jutnak be a sejtbe. Ilyenek a peptidek és egyes aminosav-származékok. A kapcsolódás hatására a receptormolekula térbeli szerkezete megváltozik, és ennek következtében a célsejtek citoplazmájában módosulnak az anyagcsere-folyamatok.

    Az apoláris oldékonyságú hormonok a sejthártyán könnyen átjutnak. Ilyenek például a szteránvázas hormonok. A citoplazmában levő hormonreceptorhoz kapcsolódnak, és a sejtmagba jutva, egyes gének működését, ezen keresztül a sejtek fehérjeszintézisét szabályozzák. Az újonnan megjelenő fehérjék lényegesen megváltoztathatják a sejt anyagcsere-folyamatait. A génműködés szabályozása időigényesebb, ezért a szteroid hormonok hatása általában lassabban alakul ki.

    A hormonális rendszer a sejtanyagcsere szabályozásán keresztül hat a szervezet anyagcseréjére, és így fontos szerepe van a belső környezet állandóságának fenntartásában, a külvilág változásaihoz való alkalmazkodásban. Ezen túl hormonrendszerünk a szaporodást, a növekedést, az egyedfejlődést is szabályozza.

    Szabályozás

    A táplálkozás, a légzés, a keringés, a kiválasztás és a mozgás a létfenntartó életműködések közé tartoznak. A létfenntartó funkciókat egymással, a szervezet szükségleteivel és a környezettel össze kell hangolni. Összességében ez a szabályozó működések feladata. Az állati szervezetek többségéhez hasonlóan, az emberben is kétféle módja van a szabályozásnak: a hormonális és az idegi szabályozás.

    A belső elválasztású mirigyek váladékai, a hormonok a testfolyadékba kerülnek és így jutnak el a szervezet sejtjeihez. A hormonok hatása ezen az úton viszonylag lassan alakul ki, de általában tartós. Az idegrendszer szabályozó hatása az idegsejtek nagy sebességgel terjedő jelei révén gyorsan kialakul, de többnyire csak rövid ideig tart. Mindebből következik, hogy hormonális rendszerünk a szervezet működésének hosszan tartó alapjelenségeit állítja be, az idegrendszer pedig a gyorsabb folyamatokat szabályozza, persze egymással szorosan együttműködve. A két szabályozó rendszer szoros kapcsolatban áll egymással, együttesüket közös néven neuroendokrin rendszernek nevezik (neuro = idegi, endokrin = belső elválasztású).

    A szabályozás fogalma azt jelenti, hogy a szövetek működéséről folyamatosan visszajelzések érkeznek a szabályozást végző szervekhez, és ezen információk feldolgozása után következik be a további szabályozási folyamat kidolgozása. Látni fogjuk például, hogy a vér glükóz koncentrációjának, vagyis a vércukorszintnek a növekedése az inzulin hormon termelődéséhez vezet. Inzulin hatására a vércukorszint csökken, emiatt pedig az inzulintermelés is mérséklődik. Ezen szabályozási folyamat következtében a vérplazmában a szőlőcukor koncentrációja viszonylag szűk határok közt ingadozik.

    A vezérlés ezzel szemben egyirányú folyamat: a központ hat a szervek működésére, de visszajelzés nélkül. A kifejlett élő szervezetek működését általában szabályozási folyamatok befolyásolják, a központi vezérlés ritka.

    Szerző: Sulinet