Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    A II. világháború

    Közvetlen előzmények és okok

    A háború legközvetlenebb előzményeként, ha nem is okaként említhető, hogy az első világháború utáni békeszerződések roppant módon átformálták Európa térképét, s a nemrégen alakult nemzetállamokat a régi birodalmak rovására elégítették ki. Ezzel az egyébként is meglévő vereség érzését még további frusztrációs érzésekkel fokozták a vesztesek körében. Ezek az előzmények alapvető szerepet játszottak abban, hogy szélsőjobboldali diktátorok jelenhettek meg a színen. Militarizálták és terrorizálták saját lakosságukat, amely azonban mégis elvárta és el is tűrte tőlük, hogy állítsák helyre a régi nemzeti dicsőséget.

    A náci Németország nem pusztán egy militarista diktatúra volt a sok közül, hanem vezetői szinte a kezdetektől fogva a hivatalos propaganda szintjén fogalmazták meg azt, hogy szigorú faji hierarchia létezik a világban, melynek elején az árják, a végén pedig a zsidók állnak. Adolf Hitler Németországában először az elmebetegeket sterilizálták, majd ölték meg (eutanázia program), de ez az “akció” még kiváltotta az egyházak tiltakozását. Később a cigányokat, a politikai másként gondolkodókat és a homoszexuálisokat kezdték üldözni, de a legsanyarúbb sors a zsidóságra várt. Bár Hitler egy ideig proponálta a német zsidók elköltöz(tet)ését az országból, az 1942 elején lezajlott wannsee-i konferencia zöld utat adott a zsidóság megsemmisítésének, melyet főleg a náci szoldateszka csizmái alá került országok zsidósága szenvedett el. Európa zsidóságát megsemmisítő táborokba hurcolták. Az európai hatalmak nem tudtak mit kezdeni Németország és Olaszország felemelkedésével s elnézték, hogy a spanyol polgárháború (1936-1939) a fasiszták győzelmével végződjék. A náci Németország fokozatosan terjesztette ki hatalmát: 1938 márciusában bekebelezte Ausztriát (Anschluss) s 1938 szeptemberében, a müncheni egyezménnyel elérte, hogy megkapja a Csehszlovákiához tartozó szudétanémet vidéket is.

    Hitler 1939 márciusában lerohanta Csehszlovákiát, létrehozta a Cseh- Morva Protektorátust, a szlovák náci bábkormányt és területüket “adatott” át a magyaroknak. Ráadásul Hitler 1939. augusztus 23-án neutralizálta a Szovjetuniót is: a Molotov-Ribbentropp paktum – mely eredetileg megnemtámadási egyezmény volt a két ország között – titkos záradéka Lengyelország felosztását tartalmazta. 1939. szeptember elsején (ez a második világháború “hivatalos” kezdete) Hitler (hadüzenet nélkül) megtámadta és bekebelezte Lengyelország egy részét, míg a másikat a szeptember 17-én támadó szovjet csapatok szállták meg. A nyugati országok hadat üzentek a németeknek, ám hadműveletek ekkor még nem indultak el.

    A háború első évei

    Nemcsak a németek támadtak. 1939 novemberének végén a szovjetek megtámadták Finnországot, minek következtében kizárták a Népszövetségből. Az 1940. márciusi szovjet győzelem után pedig a németek megtámadták Dániát és Norvégiát, majd a Benelux-államokat. Franciaországot is lerohanta Hitler, egy része protektorátus lett, míg másik részén bábállam alakult (ez volt az un. Vichy-i Franciaország). A németek a Balkánon is “tevékenykedtek”: megtámadták Görögországot és Jugoszláviát is. Románia és Bulgária a németek szövetségese volt, így nem volt szükség a megszállásukra. A németek és szövetségeseik kegyetlenül irtották a helyi zsidó lakosságot és a partizánokat. A zsidókat a nácik koncentrációs táborokba zárták, ahol – több helyen is – gázzal végeztek velük, majd a holttesteket elégették. Ilyen volt az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábor.

    1941. június 22-én Németország – váratlanul – megtámadta a Szovjetuniót. Kezdetben annyira meglepték a szovjeteket, hogy mélyen be tudtak hatolni az ország belsejébe. Leningrád azonban ellenállt: 1941 szeptemberétől 1944-ig a leningrádi blokád következtében – bár rengetegen haltak meg –, a szovjetek megállították a németeket. Moszkvát sem tudták bevenni s 1941 decembere-1942 januárja után világossá vált, hogy hosszú, elhúzódó háborúra számíthatnak. A nyugati hatalmak eközben feleszméltek. A Churchill vezette brit kormány az Atlanti Chartát hozta létre az amerikaiakkal (1941.augusztus 12.), majd megalakult a szélesebb antifasiszta koalíció.

    Pearl Harbour amerikai támaszpontját 1941. december 7-én támadták meg a japánok, ezzel pedig az amerikaiak is hadba léptek. Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió egy oldalra kerültek s ezzel alapvetően vált kétségessé a német győzelem, hiszen a Szövetségesek oldalán helyrehozhatatlan erőfölény alakult ki. A nyugati nagyhatalmak és a Szovjetunió vezetői 1943 decemberében, Teheránban, már a háború utáni rendezés esélyeit latolgatták.

    Nagy fordulatot a háború menetében a sztálingrádi csata (1942. július- 1943. február) hozott, a küzdelmek végén a szovjet erők háromszázezer embert zártak gyűrűbe s megadásra kényszerítették a von Paulus által vezetett német erőket. Ám az angolszász erőknek is sikerült áttörést elérniük: 1942 októberétől fokozatosan szorították ki a német és olasz erőket Észak-Afrikából, majd 1943. júliusában partra szálltak Szicíliában. A németek közbeavatkoztak, de Olaszország kivált a háborúból. A fordulat akkor vált teljessé, amikor 1944. június 6-án, az angolszász erők partra szálltak Normandiában s megkezdődött Franciaország és a Benelux-államok felszabadítása. Bár a németek erősen ellenálltak sőt az Ardennekben ellentámadásba mentek át, a hadműveletek zöme Németország területére tevődött át, megpecsételve ezzel a háború sorsát.

    A háború vége és befejeződése

    A második világháború sorsát 1944 nyarán döntötte el a normandiai partraszállás. A szovjetek is ellentámadásba lendültek. Románia és Bulgária kilépett a német szövetségi rendszerből, a szovjet hadsereg pedig egyre mélyebben hatolt be Kelet-Európába. 1945 januárjában még inkább kiteljesedett a szovjet offenzíva s április 25-én, az Elbánál találkoztak az amerikai és a szovjet csapatok. Berlin ostromát és Adolf Hitler öngyilkosságát követően május 8-án Németország kapitulált. A győztesek felszabadították a koncentrációs táborokat, ahol iszonyatos látvány fogadta őket: a világháború és a nácizmus lényege tárult a szemük elé.

    A győztes hatalmak vezetői 1945 februárjában, Jaltában találkoztak és megállapodtak Németország megszállásáról, a jóvátételről s felelősséget vállaltak azért, hogy a kontinens országai a nemzeti önrendelkezés jegyében antifasiszta és demokratikus átalakuláson mennek át. A “nagy háború” óriási vérveszteséget hozott a világnak. 55 millió ember halt meg (ebből 20,6 millió a Szovjetunió lakosa volt) s a konfliktussorozat óriási népmozgásokat indukált.

    Magyarország a második világháborúban

    Amikor Adolf Hitler 1940. decemberében jóváhagyta a Szovjetunió megtámadásának tervét, a Barbarossa-tervet, Magyarország is kényszerpályára került. Jugoszlávia esetében az volt a helyzet, hogy – bár német nyomásra csatlakozott – a náci szövetséghez, de azt a kormányt, mely aláírta ezt a nyilatkozatot, puccs távolította el a hatalomból. A németek azonnal be akartak vonulni Jugoszláviába, de Teleki Pál miniszterelnök (aki “örök barátsági szerződést”) írt alá az állammal, 1941. április 3-ra virradó éjjel inkább az öngyilkosságot választotta a szerződésszegés helyett. Utódának már nem voltak ilyen aggályai s a magyar csapatok részt vettek Jugoszlávia megszállásában. A magyarok hadba lépését Kassa “szovjet” bombázása “indokolta”. Mint kiderült, provokációról volt szó. A németekkel együtt a Szovjetunióba behatoló magyar haderő miatt rövid időn belül Magyarország hadiállapotba került a Szovjetunión kívül Angliával és az Egyesült Államokkal is. Közben újabb zsidótörvényt hoztak, mely már faji alapokon állott, ráadásul 1942 januárjában a magyar hadsereg – “válaszul” a partizánakciókra – közel négyezer embert gyilkolt le Újvidék térségében. Csak Kállay Miklós – aki egyébként is nagyobb távolságra törekedett a németekkel szemben – miniszterelnöksége alatt állították a bűnösöket hadbíróság elé.

    A sztálingrádi csata után a magyar hadsereg végnapjai kezdődtek el, Voronyezs körzetében óriási vereséget szenvedett el a frontra küldött második magyar hadsereg. 1943. szeptember 9-én a nyugati szövetségesek átadták az előzetes fegyverszüneti megállapodás tervét, ebben azt követelték, hogy az ország szakítson a németekkel, és vonja vissza csapatait a Szovjetunióból. A németek tudomást szereztek az ország terveiről, ezért 1944. március 19-én megszállták Magyarországot. Kineveztették a németekhez lojális Sztójay Dömét miniszterelnöknek, letartóztatták a főbb ellenzéki politikusokat, és elkezdődött a magyar zsidók elleni hajtóvadászat is. Megkezdődött a zsidóellenes rendeletek sorozata, gettókba tömörítették a zsidóságot, majd május és július között – Budapest kivételével – az összes helységből deportálták őket koncentrációs táborokba, az országhatáron kívüli helyekre. Nagy nemzetközi tiltakozás és az Auschwitz-i Jegyzőkönyvek birtokában Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállíttatta a deportálásokat.

    Ám a német megszállásnak más következményei is lettek. Nem hozták haza a magyar katonákat, hanem még az első magyar hadsereget is bevetették, amely még több véráldozattal járt. 1944. augusztus 29-től datálható a Lakatos-kormány tevékenysége, mely a háborúból való kilépést tűzte ki célul. Hiába volt azonban minden, a németek mindenről informálódtak, a szovjetek pedig szeptember végén átlépték a trianoni magyar határt. Október 11-én aláírták a szovjetekkel az előzetes fegyverszüneti megállapodást, s október 15-én Horthy Miklós bejelentette, kilép a háborúból. A németek válaszul elfogták Horthy fiát, megszállták a főváros stratégiai pontjait, majd rávették a kormányzót arra, nevezze ki Szálasi Ferencet miniszterelnöknek. Szálasi azonnal teljes mozgósítást rendelt el s óriási terrort foganatosított. Nyilas különítmények zsidók tömegeit lőtték bele a Dunába. A gyenge magyar ellenállás legfontosabb szervét, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának vezetőit elfogták, többüket pedig kivégezték.

    A győztes marsban lévő szovjetek három hullámban támadtak a Kárpát- medencében, 1944 szeptemberétől Erdélyben, aztán novemberben Dél- Dunántúlon a Balaton vonaláig, és a Duna-Tisza közén. 1944 karácsonyára pedig körbezárták Budapestet is. A kapitulációs felhívást a város német parancsnoksága visszautasította. A szovjet hadműveletek harmadik hulláma már Budapest elfoglalása után történt, ám a németek “miatt”, hiszen azok nagy haderővel igyekeztek visszaszerezni a Duna- vonalát és egyben a zalai olajvidéket is biztosítani akarták. A szovjetek sikeres ellentámadásba mentek át: április 4-re Magyarország területe felszabadult. Az ország nemzeti vagyonának több, mint 40%-a pusztult el, többszázezer magyar zsidót öltek meg és többszázezren haltak meg (katonaként és civil áldozatként) – értelmetlenül – a frontokon. Magyarország tragédiája nem csak az volt, hogy már megint a vesztesek közé tartozott, hanem az, hogy a revíziós megszállottság annyira eluralkodott a vezető rétegen, hogy ezért képesek voltak a náci Németország oldalán háborúzni, odadobni a magyar zsidóságot és többszázezer katona életét, ugyanakkor a háború végén már nem tudtak kilépni a vesztes küzdelemből. A magyar háborús veszteségek elérik a 8-900 ezer főt, ebből igen tekintélyes számot (600 ezer) képvisel a magyar zsidóság embervesztesége.