Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    A képszerűség stíluseszközei és hatása

    Mind a köznyelvben, mind az irodalomi alkotásokban a szemléletesség és a hatásosság gyakori eszköze a képszerűség, a képi ábrázolás. A képek csak a szövegkörnyezetben értelmezhetők képnek, és a képi ábrázolás e kettős szerepében rejlik stílushatásuk. A képek egyrészt dolgokat magyaráznak, szemléltetnek, tehát a megértést szolgálják. Másrészt a névcserével vagy névátvitellel elképzeltetnek, meglepetést keltenek, tehát érzelmi, hangulati hatásuk van. Az ember mindig is törekedett arra, hogy gondolatait minél érzékletesebb képekben fejezze ki. Ezt bizonyítják a népdalokban gyakorta előforduló képek:

    Nyújtsd ki, babám,
    ölelőre Fehér hattyúkezedet!

    A képek jelentése három elemből tevődik össze:

    • az azonosítottból (kéz),
    • az azonosítóból (hattyú)
    • és az azonosítást jelző tulajdonságból(fehérség).

    A képalkotásra a köznyelvben is találunk példákat (Bogaram!, Nyulacskám!, a kancsó füle, a hegy gerince- így a fül és a gerinc szó(alkalmilag vagy állandósult jelleggel) többjelentésüvé válik.)

    A szólásokban, közmondásokban is sok a képes kifejezés: Áll, mintha gyökeret vert volna a lába.
    A szóképek egy része névátvitellel (metafora), a másik részük névcserével történik (metonímia).

    A metafora a leggyakrabban előforduló szókép. A metafora a névátvitellel két fogalmat kapcsol össze valamilyen szemléletbeli vagy szerepbeli hasonlóság alapján. Alakja szerint a metafora kétféle lehet: egytagú vagy kéttagú. A kéttagú metafora: (az azonosított és az azonosító is megjelenik a szövegben). Hálót fon az est, a nagy barna pók. (Juhász Gyula: Tiszai csönd) Az egytagú metafora: (csak az azonosító elemet tartalmazza) Vígan élem világom, Ne ítélj meg, virágom! (Népdal) Más-más a metafora kifejezőereje a szófajtól függően is. Megkülönböztetünk főnévi, melléknévi (melléknévi igenévi) és igei metaforákat.

    A megszemélyesítés a metaforával rokon, ugyancsak hasonlóságon alapuló szókép. A megszemélyesítés élettelen dolgokat emberi elemmel ruház fel. Valami titkot súg a végtelenség.(Juhász Gyula: Tájkép)

    A szinesztézia különféle érzéki benyomásokat kapcsol össze egy képben. Hull a sötét, de ne félj! megszólal a néma, ezüst éj. (Radnóti Miklós: virágének)

    Az allegória a metaforás névcserének azt a fajtája, amikor egy elvont fogalmat elevenítünk meg egy érzéki képben, képsorban. Az allegória egy kibontott, hosszabb egységen át végigvitt metafora.

    A szimbólum ködösebb, homályosabb szókép az allegóriánál vagy a metaforánál, mert egymástól távol levő dolgokat kapcsol össze. A szimbólum valamely gondolat, eszme, érzelem jelképe. (A rabságot jelképező lánc, a házastársi hűséget jelképező gyűrű)

    A metonímia nem névátvitelre, hanem névcserére épül. Ha két fogalom között ok-okozati kapcsolat vagy bármilyen érintkezés van, akkor az egyik nevet fölcserélhetjük a másikkal, azt a másik értelmében használhatjuk. Nem hozok a házra semmi veszedelmet! (Arany János: Toldi) (ebben az esetben pl: a hely képviseli a benne élőket)

    A metonímia alfaja a szinekdoché, melynek több típusát szoktuk megkülönböztetni. A rész megnevezése jelöli az egész fogalmát, vagy a tágabb körű nemfogalom és a szűkebb körű fajfogalom cserélődik föl, vagy egyes számú szót használunk többes számú szó helyett. „Lélek az ajtón se be, se ki!” (Arany János)

    Összetett vagy komplex kép keletkezik, ha a szóképek és alakzatok egymásba kapcsolódnak, összefonódnak a szövegben. A szóképek célja hogy szemléletesebbé, kifejezőbbé tegyék beszédünket, írásunkat.