Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    A népességmozgások következményei a XVIII. században

    A szervezett és az öntevékeny betelepülésekkel a magyarság számaránya a XVIII századi Magyarországon jelentősen csökkent. Ehhez még a betelepülések előtt hozzájárult, hogy a népességvesztés legnagyobb mértékben eleve a többnyire síkvidéken, dombságokon vagy völgyekben élő magyarságot érte, míg az idegen ajkúak többsége a jórészt érintetlen hegyvidékeken lakott.

    Az etnikai összetétel és arány megváltozásával Magyarország soknemzetiségű állammá vált. Magyarország a XVIII . századra nemcsak soknemzetiségű, de kevert nemzetiségű lett, azaz az egyes nemzetiségek keverten helyezkedtek el. Gyakran egy falun belül is egymás mellett éltek több nemzet tagjai.

    Ugyanakkor a XVIII . század végéig a nemzetiségek egymás mellet élése nem vezetett komolyabb ellentétekhez. A nacionalizmus még nem terjedt el Magyarországon, a nemzettel való azonosulás helyett még az országgal való azonosulás volt jellemző. A Horea és Closca-féle 1784-es román parasztfelkelés volt a Kárpát-medencében az első, ahol nemzeti szempontok is fölmerültek.A népességmozgások legfőbb kedvező hatása volt, hogy az ország újra benépesült, a munkaerőhiány megszűnt, így biztosítva volt a gazdasági fejlődés alapja. Az első magyarországi népszámlálás II. József uralkodása alatt, 1787-ben zárult le. Az 1711-es 4 millió körüli népességhez képest 1787-ben a lakosság száma megközelítette a 10 millió főt.

    A változáshoz vezető út:

    A békés évtizedek, a gazdaság helyreállása, az éhínségek megszűnése, a nélkülözések és járványok csökkenése jól látható módon meghozta gyümölcsét. A nagyarányú népességnövekedés egyszerre volt köszönhető a betelepüléseknek és kisebb részben a jelentős népszaporulatnak.

    Népességmozgás:

    A nagyarányú népességpusztulás hatására komoly változások, mozgások indultak el Magyarország demográfiájában, melyeknek három formája alakult ki:

    • a népesség belső mozgása
    • a népesség kintről történő bevándorlása (öntevékeny betelepülés)
    • a tudatos, szervezett betelepítés.

    A népesség belső mozgása:

    Még a török kiűzése előtt, a harcokkal egy időben kialakult a népesség egyfajta mozgása Magyarország határain belül, melynek köszönhetően alapvetően megváltozott a leginkább érintett térségek településszerkezete. A tizenöt éves háború visszavonhatatlan változásokat hozott e téren is: az Alföld egykori aprófalvainak lakossága, a Temesközben és a hadi utak mentén fekvő falvak lakossága a nagyobb biztonságot nyújtó településekre menekült, melyek így idővel óriásfalvakká, később mezővárosokká nőtték ki magukat. Az aprófalvak, a jobban veszélyeztetett kisebb települések így teljesen elpusztultak, miközben lassan kialakult egy új társadalmi réteg, a mezővárosok polgársága

    Az aprófalvak pusztulásánál azonban jelentősebb volt a belső népességmozgás (migráció) azon fajtája, mely a háborúk elmúltával komoly szerepet játszott a ritkán lakott területek benépesítésében. Ezt a hatalmas népességmozgást a hegyvidékek kevés és rossz minőségű termőföldjének korlátozott eltartó képessége indokolta, s a gyéren lakott területeken fellépő munkaerőhiány, s az ott biztosított kedvezmények (pl. átmeneti adómentesség) ösztönözték.

    Az ország ritkán lakott belső vidékeit elsősorban az Észak-Dunántúlról és az Alföld peremvidékeiről érkező magyar jobbágyok népesítették be. A szlovák jobbágyok egyrészt az elvándorló magyarok helyére költöztek, másrészt az Alföld szabad földterületein települtek le. A románok a völgyek és az Alföld irányában mozogva a XVIII. század végére túlsúlyba kerületek Dél-Erdélyben, az Erdélyi-szigethegységben és a Temesköz vidékén.A belső mozgások következtében a Kárpát-medence belseje felé húzódott vissza a magyar etnikai határ, ugyanakkor megmaradt az ország középső részének magyar jellege.

    Bevándorlás:

     A bevándorlás öntevékeny betelepülés volt, azaz az ország határai mentén élő idegen ajkú népcsoportok a szabad földterületeket, a munkalehetőséget szem előtt tartva önként települtek be Magyarországra, ahol a békés munka, a nyugodt, rendezett élet lehetősége biztosítva volt. Kezdetben csupán délről indult meg a bevándorlás szerbek, bosnyákok, szlavónok, horvátok és vlachok (románok) részéről, majd északról csehek, lengyelek és ruszinok érkeztek.

    A szerbek (korabeli nevükön rácok) a Bácskában telepedtek le. A románok (korabeli nevükön oláhok) Havasalföldről és Moldvából nagyszámban vándoroltak be erdélyi területekre, s ennek is köszönhető, hogy az 1700-as évek végére több helyen többségbe kerültek. A csehek, lengyelek és ruszinok a Felvidék északi részein telepedtek le, s később beolvadtak a szlovák nyelvű népességbe.

    Betelepítés:

    A tudatos, szervezett betelepítés kisebb részben a magyar földbirtokosok, nagyobb részben a bécsi udvar irányításával folyt. Míg a birtokosoknak a munkaerő pótlására volt szükségük ahhoz, hogy a termelés szintje elérje a békés évtizedek szintjét, addig az államot az adóalap növelése, a gazdaság talpra állítása vezette. Ennek értelmében a magyar földesurak etnikai szempontok figyelembe vétele nélkül telepítettek le és láttak el munkával szláv és román jobbágyokat.

    Az udvar elsősorban katolikus németeket költözetett Magyarországra, ami a korszakban nem elhanyagolható felekezeti szempontokat is figyelembe véve a saját hatalmának erősítését, bázisának növelését jelentette. A betelepülő katolikus németséget már a XVIII században sváboknak nevezték el, sváb települések keletkeztek a Tolna és Baranya vidékén, Buda környékén, a Bakony, a Vértes és a Pilis hegyeken, sváb szigetek alakultak ki Bácskában és Bánátban is. A német telepeseket az udvar komoly engedményekkel ösztönözte (pl. adómentesség hat évre), sőt, egyes helyeken (pl. Bánát) előre felépített és berendezett falvak várták az idegeneket.