Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    A nyelv, mint változó rendszer

    A nyelv sajátos jelrendszer, amelynek különböző, egymásra épülő szintjei vannak (hang, szóelem, szó, szószerkezet, szöveg).

    A nyelv a társadalomban élő emberekre beszédtevékenységére szolgáló eszközrendszer, amely alkalmas a valóság tükrözésére. A nyelv a beszéd alapja, a beszéd pedig a nyelv alkalmazása. A nyelv a társadalmi fejlődés során jött létre, és lehetővé tette a társadalomban élő emberek tevékenységének megszervezését, a megszerzett ismeretek kicserélését, összekapcsolja a múltat, a jelent és a jövőt. A társadalom létezésének és fejlődésének elengedhetetlen feltétele a nyelv. Az emberi nyelv nem egyik napról a másikra, hanem hosszú, folyamatos, fejlődés eredményeképpen jön létre. A nyelv addig élő, amíg létezik közösség, amelynek tagjai használják az adott nyelvet.

    A nyelv változó rendszer, a társadalmi viszonyok változásának megfelelően változik, alakul. A legszembetűnőbb változás a szókincsben jut kifejezésre, de ez a változás érintheti a hangrendszert és a nyelvtani rendszert is. A nyelvi változások okát ritkán lehet megtalálni, ezek a változások többnyire öntörvényűek, a nyelvet beszélők többségének nyelvérzéke irányítja a nyelvi változásokat.
    A nyelvet az emberi közösség, a társadalom hozta létre, nélkülözhetetlen része, ill. eszköze az emberi életnek. A nyelvet is, mint az egész társadalmat, állandó változás jellemzi. A folyamatos változások miatt is szükséges a nyelv vizsgálata, amely kétféle módon történhet minden élő nyelv esetében: Leírhatjuk a nyelv mai állapotát, ezzel a leíró nyelvészet foglalkozik, és ennek alapja a szinkrónia ( a görög „syn” = együtt és „chrono” = idő szóból). Vagy kutathatjuk a nyelv történetét, ezzel a történeti nyelvészet foglalkozik, és ennek alapja a diakrónia ( a görög „dia” = át, keresztül szóból).

    Az iskolai anyanyelvi órákon mindkét módszert (szinkronikus és diakronikus) alkalmazva vizsgáljuk a nyelvet, vagyis a mai kor emberének nyelvét is jellemezzük, de kutatjuk a nyelv eredetét, fejlődését és változásait is az évezredek során.

    Ha a nyelv mai állapotát vizsgáljuk, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a nyelv használata nem egységes. Egy adott nyelv különféle változatokban él, másképpen beszélnek az Alföldön, másképp a Dunántúlon, más a szókincse egy mérnöknek, egy ügyvédnek, ha a szakmájukról beszélnek és különbség van az írott szöveg és a szóbeli megnyilatkozás között. Ha egy nyelv szinkron változásait kutatjuk, akkor a különböző nyelvváltozásokat kell megvizsgálnunk A nyelvváltozatok összessége a nemzeti nyelv. A nemzeti nyelvnek több tagolódása van: a normatív, területi és társadalmi nyelvváltozatot.
    A normatív nyelvváltozatokban megkülönböztetünk irodalmi és köznyelvet. Az irodalmi nyelv nem azonos a szépirodalom nyelvével, hanem a nemzeti nyelv legigényesebb írott változata, amelyre jellemző az egyéni szín és csiszoltság. A köznyelv a nemzeti nyelv beszélt változata.

    A területi nyelvváltozatok, nyelvjárások, dialektusok között nincs éles különbség. Egyes nyelvjárások hangtani és szóbeli szempontból térnek el egymástól. Pl. Szeged környékén sok az ö hang. A szókincsre jellemzőek a tájszavak: tengeri=kukorica, pampucka, pampuska=fánk.

    A társadalmi nyelvváltozatok a csoportnyelvek, főleg szókincsükben térnek el a köznyelvtől. Ide tartoznak a szaknyelvek, melyeknek a legfőbb jellemzői a szakszavak, amiket az adott csoporthoz, szakmákhoz tartozók beszélnek. (pl.: logaritmus, négyzetgyök). Hobbinyelvek: szabadidős foglalkozások nyelve, sportágak, játékok nyelve. (pl.: csatár, partjelző). Életkori nyelvváltozatok: gyereknyelv (dajkanyelv), diáknyelv (pl.: diri, karó, pá-pá). Argó, más néven tolvajnyelv, melynek az a célja, hogy elkülönüljön a társadalom többi rétegétől (pl.: dohány, átráz, dumál, szajré). A nyelvváltozatok minden nyelvnek természetes jellemzői, gazdagítják, színesítik azt.

    A nyelvtörténetet, a nyelv időbeli változását, a nyelvi rendszerek időbeli egymásutániságát nevezi a tudomány diakrónikának, a történeti nyelvvizsgálatot diakrón vizsgálatnak. Minden nyelv a fejlődése során változáson megy keresztül; ez a változás érinteti a hangrendszert, a szókincset és a nyelvtani rendszert is.

    A hangrendszer változásánál a hangváltozások mindig a beszédben indulnak el. A szavak új hangalakja egy ideig együtt létezik a régiekkel, majd a régi eltűnik, és az új hangalak válik általánossá. A hangváltozásokon belül megkülönböztetünk szórványos és szabályos hangváltozást. A szórványos hangváltozás csak egy szóra terjed ki pl: hiszem – hiszen, míg a szabályos hangváltozásnál egy adott hang vagy hangkapcsolat egész fejlődésére kihat, pl.: ly hang j-vé válása. A hangváltozások új hangokkal gazdagították a hangrendszert, de egyúttal meg is szüntettek hangokat. A hangok egymás közti aránya, az egyes hangok megterheltsége is változott, pl.: nőtt a zöngés mássalhangzók aránya; kiteljesedett a hosszú és rövid hangok rendszere.

    A mássalhangzórendszerünkben új hangok keletkeztek: c, zs, v, dz, ty. Létrejöttek a hosszú mássalhangzók, pl.: öregb – öregebb, virág+val= virággal (a teljes hasonulás miatt); olvas+j= olvass ( a felszólító mód jelének hasonulása miatt).

    A 16. század végére mássalhangzórendszerünk már azonos a maival, de lényeges eltérés, hogy a ly hang átalakulása j-vé még nem kezdődött meg.

    A magánhangzórendszerünk változása nagyobb arányú, mint a mássalhangzóké. A honfoglaláskori hangrendszerből eltűnt a mély i és az ajakréses a hang. Több új hang jött létre: ö, ő, a, ó. A meglévő hangok egy része egy fokkal nyíltabbá vált, pl.: a felső nyelvállású – u középsőállású – o-vá vált. Pur – por; nopun – napon
    Erőteljesen bővült a hosszú magánhangzók állománya, és megnőtt a gyakoriságuk a használatban. A hosszú magánhangzók létrejöttének több oka van: a rövid magánhangzók megnyúltak bizonyos hangtani helyzetekben és a kettőshangzókból lettek hosszú magánhangzók pl. a szóvégi –ó, -ő (kettőshangzók: ai, ei, ou, ui)