Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    Az aradi vértanuk

    Az 1848/49 -es magyar szabadságharc a polgári átalakulást célzó forradalmi vívmányokért illetve egy új alkotmányos berendezkedésért, a császárságon belüli nagyobb magyar önállóságért indult. A harc törvényes volt, mivel az uralkodó 1848 áprilisában szentesítette az átalakulást tartalmazó törvényeket. Ausztria és Magyarország közti konkrét harci események akkor kezdődtek, amikor 1848 nyarán az udvar kísérletet tett ezen új alkotmány revidiálására, és kihasználva a magyarokkal szembe helyezkedő szerb és horvát szabadságmozgalmakat, megpróbálta hazánkat visszaszorítani a korábbi, Ausztriával szoros függésben álló rendszerbe. A magyar nemzet összefogott és saját hadsereget teremtve – alkotmánya védelmében – harcot kezdett a túlerőben lévő osztrák császári hadsereggel. A szabadságharc 1849 tavaszára magyar győzelmeket hozott, ám Ferenc József ekkor szövetségeséhez Oroszországhoz fordult, mely hatalmas haderejével eltiporta a több mint egy éve folyó harcokban kivérzett magyar seregeket. Az utolsó összecsapások a délvidéken, a Szeged-Temesvár-Arad háromszögben zajlottak.

    A szabadságharc utolsó csatája

    1849 augusztus 9-én zajlott a szabadságharc utolsó nagy csatája a temesvári csata. Egyik oldalon a Bem József vezette 57 ezer főt számláló magyar fősereg állt, míg vele szemben a másik oldalon Julius Jakob von Haynau táborszernagy 90 ezres osztrák főerői sorakoztak fel. A csata során Bem József felbukott a lovával és eltörte vállcsontját, mire a kísérete hátravitte a tűzvonalból. Ezzel délután fél 5 és 5 óra között gyakorlatilag minden központi irányítás megszűnt a magyar seregnél. A főparancsnok elvesztése végzetesnek bizonyult a magyarok elvesztették a csatát.

    Az összecsapásról Kossuth és Görgey másnap értesültek, így augusztus 10-én még találkoztak az aradi várban egy utolsó egyeztetésre. Ekkor megállapodtak abban, ha Temesvárról Bem a vereség hírét juttatja el hozzájuk, akkor Kossuth lemond a hatalomról, és Görgey leteszi a fegyvert. A temesvári vereség után, 1849 augusztus 11-én reggel az utolsó minisztertanácsi ülésen Kossuth kinevezte Görgeyt fővezérnek és megbízta a fegyverletételi tárgyalások vezetésével. Ugyanazon a napon délután Kossuth lemondott és minden polgári és katonai hatalmat Görgeyre ruházott. Ezt követően Kossuth Orsovánál elhagyta az országot, Görgey pedig felvette a kapcsolatot az oroszokkal. A tárgyalások után augusztus 13-án Görgey Aradtól 30 km re északkeletre Világosnál, a szőlősi mezőn 30 ezer katonájával együtt letette a fegyvert.

    Az aradi vértanúk

    A szabadságharc leverése után megkezdődött a Haynau vezette – egy éven át tartó – véres megtorlás. Ennek első lépése volt tábornokok aradi, és Batthyány Lajos miniszterelnök pesti kivégzése 1849 október 6-án. A szabadságharc kezdetén az aradi vértanúk mindegyike még az osztrák császári hadsereg tisztje volt, ám az összecsapások alatt a magyar honvéd hadsereg vezetőinek sorába léptek. Közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy tábornoki rangot viselt.

    Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József, Lázár Vilmos, Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly és Leiningen-Westerburg Károly.

    A 13 honvédtiszt átlagéletkora 46 év volt, a legidősebb közülük a kivégzés napján Aulich Lajos volt, a maga 56 évével, a legfiatalabb pedig Leiningen-Westerburg Károly és Lázár Vilmos. Előbbi 30, utóbbi 32 évesen várta a kivégzését. Lázár Vilmos ezredest azért kezelték tábornokként, mert a szabadságharc végén a tábornokokhoz hasonlóan önálló seregtestet irányított. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték, annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverletétele előtt. Haynau a hadbíróság felterjesztése alapján négy halálra ítélt büntetését különleges kegyelemből a katonához méltó golyó és lőpor általira változtatta. Kiss Ernő altábornagy azért részesült e kegyelemből, mert a szabadságharc alatt ténylegesen soha nem harcolt császári haderő ellen, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos azért mert a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, végül Schweidel József azért, mert csak a scwechati csatában harcolt a császári haderő ellen, a továbbiakban adminisztratív beosztásokban szolgált, továbbá mert Pest városparancsnokaként alkalma volt jó szolgálatot tennie a hadifogoly osztrák tiszteknek.

    A kivégzések

    A 13-ak ítéletét október 6-án – szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján – hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyászünnepe. Az alkalomra ideiglenesen felállított – mondhatni összetákolt és egyáltalán nem szabályos – akasztófákat készítettek az Arad melletti síkon.

    Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor): Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes), Gróf Dessewffy Arisztid (tábornok) Kiss Ernő (tábornok), Schweidel József (tábornok) 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.

    Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után): Lovag Poeltenberg Ernő (tábornok), Török Ignác (tábornok), Lahner György (tábornok), Knezićh Károly (tábornok), Nagysándor József (tábornok), Gróf Leiningen-Westerburg Károly (tábornok), Aulich Lajos (tábornok), Damjanich János (tábornok), Gróf Vécsey Károly (tábornok).

    Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, mert őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie. A kivégzést követően elrettentésül az elítéltek holttetemét közszemlére tették ki. Október 6-án este az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait.

    Szerző: Harmat Árpád Péter