Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    Berzsenyi Dániel A közelítő tél elemzése

    A mű témája az idő múlása, az öregedés folyamata. Az évszakok az emberi élet korszakait szimbolizálják. Műfaja elégia, mely lehangoló, szomorú hangulatú lírai költemény. A vers szerkezete hármas tagolás, ebben is a klasszicista stílusirány mutatkozik meg. A horatiusi hagyományokat követi a tájleírás és mondanivaló kettőssége. A költeményt a klasszicizmushoz kapcsolja nyelvezete is: a görög eredetű szavak használata, a rímtelen időmértékes verselés.

    A vers tájleírással kezdődik, őszt idéznek a sorok. A költő, a negatív tájfestés eszközével él. A hervadást, hiányt, értékvesztést érzékelteti:

    „nincs rózsás labyrinth”
    „nem lengedez a Zephyt”
    „nincs már symphonia”
    „nem búg gerlice”
    „nem mosolyog gerezd”

    Ezzel a módszerrel érdekes hatást ér el a költő: láttatja azokat a dolgokat, ami korábban itt volt. Ebből bontakozik ki ami most van:

    „néma homály borong”
    „most minden szomorú és kihalt”

    A kezdő sor is ezt mutatta meg:

    „Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.”

    A 3. versszak végén a költő összefoglalja a volt és van ellentétét. Szembeállítja az öröm és bánat érzését is, ezzel saját életérzésére utal.

    „az öröm víg dala harsogott:
    s most minden szomorú és kihalt”

    A 4. versszak első sora a vers szimmetria pontja. Az idő múlását metaforában fogalmazza meg (idő-madár).

    „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül.”

    Ettől a sortól befelé fordul és az élet mulandóságáról, a pusztulásról elmélkedik. Az élet múlását egy nefelejcs hervadásához hasonlítja. Ebben önmaga életének rövidségét és mulandóságát látja. Az 5. versszakban folytatja gondolatmenetét. Megfogalmazódik kielégítetlensége: nem elég az élet, hogy kiélvezze örömeit. A „koszorúm”, „tavaszom”, „ajakam” szavak az ifjúságot, az eszményi kort jelentik, amit szembeállít az öregséggel. A „koszorú” a szerelmi költészetét, a „tavaszom” az ifjúkort, az „ajakam” a szerelmet szimbolizálja. Az emberi egyszeri megismételhetetlenségét szembeállítja a természet örök megújulásával:

    „Itt hágy és vissza se tér majd gyönyörű korom”

    Végső lemondó gesztussal ér véget a vers.
    A cím is erre utal. A tél az elmúlás toposza, a „közelítő” jelző pegid a bekövetkező halált teszi hangsúlyossá.