Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    A feudális magyar társadalom kialakulása

    A feudális társadalom kialakulása Magyarországon rendkívül hosszúra nyúlt, nagyjából három és fél évszázad alatt alakult ki hazánkban a nyugati virágzó feudális társadalomhoz hasonló társadalmi rétegződés.

    A törzsi, nemzetségi társadalom az I. István által megszervezett feudális államban kezdett átformálódni egy a földbirtokláson alapuló társadalommá, amelynek uralkodó osztálya a királyi vármegyék egyharmadából birtokot kapó törzs – és nemzetségfők, idegen lovagok és főpapok, a katonai szolgálatot teljesítő vitézek valamint a várföldekből birtokot kisajátító várjobbágyok voltak. Alávetett osztályát közrendű szabadoknak hívták, és mint nevük is mutatja, még szabadok voltak, menetesek mindenféle feudális kötöttségtől. Főként félnomád állattartásból és katonáskodásból éltek.

    I. László uralkodása (1077-1095) alatt a feudális állam megszilárdul, és megszabadul a külföldi támadások veszélyétől is IV. Henrik német-római császár és VII. Gergely pápa ellentétei miatt. Ennek köszönhetően a közrendű szabad réteg elveszíti fő megélhetései forrásait, hiszen a békeidőben nincs szükség katonákra, és egy feudális államban a földművelésen van a hangsúly az állattartás helyett. Azonban földet művelni csak egy földbirtokos földjén lehet, ez pedig adóterheket, és személyes függőséget jelentett. Így a közrendű szabadok inkább raboltak, fosztogattak. Ez ellen László király szigorú törvényekkel lépett fel, bármiféle lopást halálbüntetéssel sújtott. Mivel Könyves Kálmán (1095-1116) törvényei sokat enyhültek, arra lehet következtetni, hogy megkezdődött a földművelésre való áttérés, és a szabadságukból vesztett szabadok félszabadok lettek. Kálmán uralkodása idején érkeztek meg a Nyugat-Európából a népességrobbanás miatt kivándorló hospesek, akik új termelőeszközöket és módszereket hoztak magukkal, így letelepülésükkor szabad költözési és örökítési jogot kaptak. Kialakult továbbá a jogokkal nem rendelkező szolgák rétege, akik kézművességből éltek. Tehát a XI-XII. században egy jogilag differenciált alávetett osztály volt megfigyelhető. Az uralkodó osztályban a magyar törzs- és nemzetségfők és az idegen lovagok összeolvadásával kialakult a földbirtokos réteg. Az egyház, a vitézek és a várjobbágyok továbbra is jelen voltak.

    Az uralkodó osztály soraiban jelentős változást II. András (1205-1235) új gazdaságpolitikája hozott, melynek keretein belül hatalmas birtokadományozásokba kezdett, így kialakult egy összefüggő nagybirtokokkal rendelkező társadalmi réteg, a bárók. Ezek az új nagybirtokosok megpróbálták függő helyzetbe hozni a körülöttük élő kisbirtokos vitézeket, akik ezért serviens regis-re, azaz „a király szolgái”-ra változtatták nevüket, ezzel is nyomatékosítva ellenállásukat. A mértéktelen birtokadományozások, az Aranybulla 1222-es kiadásába torkollottak melyben a serviensek rengeteg jogot nyertek: adómentesség joga, birtokok szabadon örökíthetősége, csak a király bíráskodhat felettük, csak honvédelem esetén hadkötelesek, valamint ellenállási jogot kaptak. Az új nagybirtokosok elkezdték visszavenni a várjobbágyok kisajátított földbirtokait is.

    A társadalom mindkét rétegét érintő változásokat hozott az 1241-1242-es tatárjárás. A tatárok pusztítása után Kelet-Magyarországon rendkívül kevés lett a munkaerő, így a kelet-magyarországi földbirtokosok különböző engedményekkel csábították át a nyugati munkaerőt: az első termelésig adómentesek, szabad költözési és örökítési jog. Mivel a nyugati földbirtokosok is meg akarták tartani a munkaerőt, így ők is megadták az alávetett osztálynak ugyanezen jogokat. Így a jobbágyság jogilag egységesült, és már csak abban különböztek a nyugati jobbágyoktól, hogy még nem adóztak egy összegben. III. András 1298-ban már törvénybe is foglalja a szabad költözési jogot. Az uralkodó, IV. Béla (1235-1270) saját bázisát akarta erősíteni a bárok ellen, így nemesítette azokat a várjobbágyokat, akik meg tudták tartani birtokukat, ezentúl kisnemesnek hívják őket, akik azonban elvesztették birtokukat végleg lesüllyedtek az alávetett osztályba. Nemesíti még a servienseket, akik a középnemesi réteget fogják adni. A király ezen kívül még megerősíti az Aranybullában foglalt kiváltságaikat is. A bárók pedig tovább erősödnek, hiszen IV. Béla a tatárjárás után folytatja apja birtokadományozó politikáját, azonban kővár építéséhez köti azt.

    A jogilag egységes nemesség és jobbágyság kialakulása I. Nagy Lajos (1342-1380) idején történik meg, hiszen I. Lajos nápolyi hadjárataira (1347, 1350) a kisnemesek feltétel nélkül elkísérik, noha nem kötelező nekik (Aranybulla), így 1351-ben a király nekik kedvező törvényeket hoz. Először is megerősíti és az ország minden nemesére kiterjeszti az Aranybullában foglalt kiváltságokat, kivéve a szabad örökítés jogát, amit az ősiség törvényével megváltoztat: a nemesi birtok mindig a legidősebb fiúra száll, ha nincs, akkor a nemzetség legidősebb férfitagjára, ha a nemzetség kihalt, a birtok visszaszáll a királyra. Ezzel megakadályozza a középnemesi birtokok felaprózódását. Bevezeti a kilencedet, ami egy egységes földesúri adó a jobbágyoknak (az 1347-49-es pestisjárvány miatt a bárok adóengedményeket tesznek a jobbágyoknak, ha hozzáköltözik). Így a jobbágyok terhei is egységesednek (tized, kilenced, kapuadó), mint Nyugat-Európában. Mivel minden nemesre kiterjeszti az Aranybullában foglalt jogokat és az ősiség törvényét a nemesség is jogilag egységessé válik, így megkezdődhet a renddé szerveződésük, Nyugat-Európához hasonlóan.