Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    A három részre szakadt Magyarország a XVI. században

    A háborús pusztítások, portyák, várháborúk és fontos városok oszmán fennhatóság alá kerülése ellenére a gazdasági élet jelentősen fejlődött. Ez alatt természetesen nem az elnéptelenedett területeket kell érteni. Háborús törvényszerűség, hogy hadműveletek illetve bármilyen tevékenység amelyben nagyszámú katona vesz részt- az élelmezési kényszer miatt- megnövekedett élelmiszerigényhez, ezáltal gabonakonjunktúrához vezet. A mezőgazdasági termékek ára tehát nőtt, míg az importcikkek ára nem változott. A kedvező európai helyzetet nemcsak a tőlünk nyugatabbra kirobbanó háborúk jelentették, hanem a lakosság növekvő száma is. Lengyelország és Magyarország felosztotta egymás között a cseh, német osztrák és itáliai területek ellátását. Legjelentősebb exportcikkünk a lábon hajtott nagytestű szarvasmarha volt, amelyből szerencsés években akár 140 000-et is nyugatra tereltek. A Szerémség -az eddig bortermelő területek- pusztulásával egy időben ekkor ültették be szőlővel Tokaj hegyalját.

    Bár az ország politikailag három részre szakadt, a gazdasági érdek mégis egybefűzte Erdélyt, a Hódoltságot és a királyi Magyarországot. Az önellátásra való képesség hiánya és a kereskedelmi utak helyzete megkövetelte a gazdaság egységes védelmét.

    A hódoltsági terület gazdaságával kapcsolatban az adórendszer emelhető ki. A legfontosabb adó a kapuadó volt (évi 50 akcse) és a nem mohamedánokra kivetett harádzs. Az igazán nagy teher a kettős adóztatás volt, mivel a birtokaikat vesztett földesurak is próbáltak érvényesíteni követeléseiket jobbágyaikkal szemben. Ennek és a katonai portyázásoknak a kivédésére alakultak meg a parasztok önvédelmi szervezetei, a XVII. században fénykorukat élő parasztvármegyék.

    Erdély gazdaságát Bethlen Gábornak sikerült fellendítenie. Állami monopóliumokat vezetett be a higanyra, mézre, viaszra és a marhára. Az ipart külföldről érkezett mesteremberekkel fejlesztette (anabaptista kézművesek), valamint bányászokat hozott a Felvidékről.

    A királyi Magyarországon a XVI-XVII. században a nemzetközi munkamegosztás igényeinek megfelelően agrárkonjunktúra (elsősorban állattenyésztés és bortermelés) alakult ki. A földesurak növelték sajátkezelésű területeiket (allódium), tehát nőtt az igény a robotra. Ennek eredményeként megerősödött a parasztok feudális függése, megszűnt költözési szabadságuk (második jobbágyság). A fentiek miatt a céhes ipar fejlődése megtorpant, két iparág virágzását (szabók, ötvösök) kivéve. A korszakban a feudális társadalom osztályszerkezete nem változott, ám a biztonságosabbnak tűnő 10-15 megyében az országos átlagnál magasabb népsűrűség volt.