Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    Az itáliai középkor irodalma: Dante

    Dante élete

    Dante Alighieri (aligiéri – 1265-1321) költő, tudós és politikus volt. Firenzében született, s olaszos szenvedéllyel vetette bele magát városa, “az Arno-parti Athén” pártküzdelmeibe. Firenze a középkori Itália egyik leggazdagabb városa volt. Virágzó kézműipara s kereskedelme tette messze földön híressé; kereskedői már ekkor hatalmas banküzleteket kötöttek, s fél Európát ők látták el pénzzel.
    A 12-14. században a városállamokra töredezett Itáliát két nagy “párt” elkeseredett küzdelmei is megosztották. A guelfek (gvelfek) – nagyobbrészt a polgárság tagjai – a pápát, az egyházfő világi törekvéseit támogatták, a ghibellin (gibellin) párt viszont – amely főleg nemesekből állt – a németrómai császár hatalmától remélte Itália egységének megteremtését, a régi legendás Római Birodalom feltámasztását.

    Dante ifjúsága idején a várost a polgár guelfek irányították. Meggyőződéses guelfként Dante maga is bekapcsolódott szülővárosa mozgalmas közéletébe. Harcolt 1289-ben a ghibellin Arezzo ellen a campaldinói (kampaldinó) csatában, részt vett a Pisa (piza) elleni ütközetben, jelen volt Caprona (kaprona) ostrománál. Felvétette magát az orvosok céhébe (ide tartoztak a festők is, köztük Dante barátja, Giotto – dzsottó), a város alkotmánya szerint ugyanis csak az vállalhatott közhivatalt, aki a hét mesterség valamelyikének tagja volt. 1300-ban elérte a legnagyobb méltóságot, amit a köztársaságban el lehetett érni: Firenze priorja lett (a 6 prior kéthavonként váltotta egymást).

    Igazságos és higgadt politikus volt, igyekezett csökkenteni a párton belül fellángoló ellentéteket. A guelfek ugyanis két szárnyra szakadtak, fehérekre és feketékre. A kisebb céhek a mérsékeltebb fehérek oldalán álltak – velük tartott Dante is -, a túlzó feketék viszont a pápai udvarhoz fordultak segítségért. A pápa kérésére a francia király fivére seregével elfoglalta a várost. A fehérekkel együtt a költőt is száműzték (1302), s mivel nem jelentkezett a bíróságon, távollétében tűzhalálra ítélték, házát pedig lerombolták. îgy lett Dantéból az események logikája szerint ghibellin: Itália egységének megteremtését most már a császártól várta. Mikor az új német-római császár, VII. Henrik 1310-ben seregei élén megindult Itália elfoglalására, Dante bizakodva sietett hozzá. A hadjárat azonban szerencsétlenül végződött, a császár váratlanul meghalt. A költő reményei megsemmisültek. – Soha nem térhetett vissza hazájába, s hosszú bujdosás után halt meg Ravennában.

    Beatrice

    A politikai megrázkódtatások mellett másik meghatározó élménye volt életének, hogy kilencéves korában szerelemre gyulladt egy nyolcesztendős kislány iránt. Egy firenzei templomban pillantotta meg először Beatricét (beatricse), s többé nem felejthette el: szívében megszületett a szerelem, s ez eldöntötte életét. “A legnemesebb színű öltözetben jelent meg, alázatosan és illedelmesen, égőpirosban, melynek öve és díszítése zsenge korához leginkább illett. Abban a pillanatban, hitemre mondom, az élet szelleme, mely a szív legtitkosabb kamrájában lakik, olyan hatalmas reszketésbe kezdett, hogy iszonyú ereje elsugárzott a legparányibb ütőérbe is; s reszketvén e szavakat mondta: îme, a nálam erősebb Isten, aki eljött, hogy uralkodjék rajtam” – így számolt be Dante szerelmi önéletrajzában a találkozásról (Az új élet. Jékely Zoltán fordítása). – Boccaccio (bokaccsó), a költő első életrajzírója jegyezte meg: Beatrice lett “érett évei perzselő szenvedélyének s gyakorta keserű könnyeinek fájdalmas okozója”.

    Ezt a nagy szerelmet Beatrice legfeljebb csak sejthette; a szerelem inkább Dante lelkében élt, mint a valóságban: a költőnek egy-egy véletlen találkozással kellett beérnie. Mivel a valódi lányt alig ismerhette, teremtett magának egy új Beatricét, ki “a bonyodalmas, érthetetlen és zavaró külső világból, mely körülvette, egy nem kevésbé gazdag és csodálatos, de zenével, fénnyel, harmóniával telt érzelmi világba” emelte (Babits Mihály). – A hagyomány szerint Beatrice Portinari valóban élt, s később egy gazdag firenzei polgárhoz ment feleségül, de nagyon fiatalon, 24 éves korában meghalt.

    Beatricének szentelte Dante első költői művét, Az új életet (1294), ezt a verses-prózai lírai “regényt”. Az égi lánykához írott verseit gyűjtötte össze benne, összesen 31-et. A költemények előtt prózai magyarázat áll, hogy az olvasók is megértsék, milyen élmény váltotta ki őket, a versek után pedig tudós elemzés következik. A gyermekkori szerelem tündérálmáról szól a könyv, s benne Beatrice – a “Boldogító” – egyszerre valóságos földi lény és elvont jelkép, akárcsak a trubadúrok elérhetetlen hölgye. A Dante által teremtett és megálmodott Beatrice a földöntúli szépségnek, a lelki tisztaságnak és nemességnek, a középkori vallás által ihletett tökéletességnek lett egy életen át vezérlő szimbóluma.

    Isteni színjáték

    Az új élet lezárta Dante ifjúságát. A költő a férfikor küszöbét egy nagy fogadalommal lépte át: úgy fog írni Beatricéről, ahogyan még nőről nem írtak soha.

    Ez a Beatricéhez méltóbb ének az Isteni színjáték, hiszen az ő dicsőségét is ünnepelte ebben a hatalmas költeményben. – Az 1307 és az 1320 közötti időt kell az Isteni színjáték keletkezési idejének tartanunk. Kitűnő magyar fordítását Babits Mihály készítette.
    A mű eredeti címe: Komédia (Commedia). A középkori poétikák értelmezésének megfelelően Dante azért nevezte így költeményét, mert viszontagságosan kezdődik, de szerencsés megoldással ér véget, s a legváltozatosabb hangnemek – az alantastól a fenségesig – ötvöződnek benne. Csak az utókor csatolta a címhez az elragadtatott “isteni” (divina) jelzőt.

    Dante “firenzei nyelven”, toszkánai nyelvjárásban írta meg Komédiáját, s ezzel megteremtette az olasz irodalmi nyelvet. Azt az “édes új stílust” emelte a nagy költészet magasába, amely korábban csak az itáliai trubadúrlíra szerelmi témáit szolgálta. Az Isteni színjátékot joggal nevezik a középkor enciklopédiájának: az egész korszak szinte lexikálisan teljes tudástömegét foglalja magában. Dante, a tudós beledolgozta művébe az akkori kultúra egész birodalmát a természettudományok korabeli ismereteitől kezdve az antik filozófián át a középkori teológia nagyszabású összegezéséig. Mindezt a roppant anyagbőséget Dante, a költő, saját lelkén átszűrve, egyéni élménnyé avatva, egységes világképpé formálta, szigorúan zárt, logikus művészi kompozícióba építette, s tökéletesre csiszolt, csengő rímekkel könnyített lírai versformában adta elő. (Az olasz szövegben csak tiszta rímek fordulnak elő.)

    Túlvilági látomás

    A Komédia témája a lírai én túlvilági “utazása”: nagyszabású vízió keretében járja be a keresztény vallás túlvilági tartományait, a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot. Dante, a mélyen vallásos ember saját maga és az emberi nem boldogságát keresi, azt az allegorikus utat mutatja be, hogyan tisztulhat meg az emberi lélek a bűnöktől, hogyan juthat el a Poklon és a Purgatóriumon keresztül a legfőbb jóhoz és tökéletességhez, az Istenhez az égi Paradicsomba.

    Az Isteni színjáték valójában egyedülálló alkotás a világirodalomban, jóllehet a középkorban gyakoriak voltak a túlvilágot bemutató misztikus látomások. Műfaját – a korábban kialakult fogalmakkal – pontosan nem is lehet meghatározni. Különböző műnemek sajátosságai egyesülnek benne: tulajdonképpen epikus keretbe foglalt lírai, filozófiai költemény, melyben – a sok párbeszéd, vita következtében – fontos szerepük van a drámai elemeknek is.

    A hatalmas, 14233 sorból álló mű szerkezetében határozott rend uralkodik. Száz énekből áll, s ez a száz ének úgy oszlik három nagy egységre (Pokol, Purgatórium, Paradicsom), hogy a bevezetésen kívül mindegyik rész 33-33 (összesen tehát: 99) éneket foglal magában. Az egyes másvilági birodalmak szintén háromszor három részből épülnek fel: 9 körből, 9 gyűrűből (erkélyből) és 9 égből (szférából).

    Három rímmel összefogott háromsoros tercinákból fonódik össze a költemény úgy, hogy egy-egy strófa középső sora rímel a következő versszak első és harmadik sorával (rímképlete: aba – bcb – cdc és így tovább). A hármas és a kilences számnak misztikus értelme van: a 3 a Szentháromságra (Atya, Fiú, Szentlélek), a 9 pedig Beatricére utal. Dante Az új élet 29. fejezetében Beatrice haláláról írva megjegyzi, hogy immár égi szerelmének “barátja volt a kilences szám”, s “ez a szám végeredményben ő maga”. Majd így folytatja: “…ezt a hölgyet a kilences azért kísérte, hogy megértesse miszerint ő maga is egy kilences volt, azaz olyan csoda, mely csodának gyökere a csodálatos Háromság” (Jékely Zoltán fordítása).

    Dante műve ugyan misztikus látomás, mégis az egyes túlvilági tartományok – különösen a Pokol – nagyon is konkrétnak tűnő, pontosan körülhatárolt, elképzelhető, “feltérképezhető” részei a térnek. A geocentrikus világképnek megfelelően az Isteni színjátékban leírt hármas birodalom a Föld középpontján áthaladó függőleges világtengely körül helyezkedik el. Ez a képzeletbeli tengely az északi féltekén (itt található az élők által lakott szárazföld) Jeruzsálem városánál lép be a föld alá, s a Pokol lefelé egyre szűkülő körei tölcsérszerűen veszik körül. A Pokol feneke egybeesik a Föld középpontjával. A túlsó, a déli félgömbön a világtengely keresztülhalad a tengerből kiemelkedő Purgatórium hegyének csonka kúpján (fennsíkján helyezkedik el a bibliai Édenkert), majd pedig elhagyva a Földet az égi Paradicsom koncentrikus köreinek középpontján át az ég legfelső csúcsán eljut ahhoz a trónushoz, ahol a mindenséget megteremtő Istenség létezik.

    Az Isteni színjáték egyúttal a legteljesebb emberi színjáték is: a költőben földi gondok és szenvedélyek izzanak. A túlvilági tájakat a 13. és a 14. századi Itália s a történelem emlékezetes szereplői népesítik be, Dante politikai meggyőződése szerint a Pokolban bűnhődve vagy a Paradicsomban megdicsőülve.