Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    Janus Pannonius költészetének reneszánsz szemlélete

    A reneszánsz a 14. századtól a 16. század közepéig tartó művelődéstörténeti korszak, mely az olasz városállamok meggazdagodott polgárságától indult ki, aki vagyona birtokában új életformát alakított ki, és új eszméket kezdett magáévá tenni. Megnőtt az egyéniség szerepe, így az újonnan készített képzőművészeti, irodalmi alkotói már fontosnak tartották az egyén érzéseinek, élményeinek, nézeteinek kifejezését. Tudatos programmá vált az emberek művelése, képességeik fejlesztése. Ebben a korszakban az ember újra felfedezte önmagát, tehetségét és képességeit. Terjedni kezdett a tudat, hogy Itália egykor a Római Birodalom központja volt, és az antik Róma feltámasztására való törekvés összekapcsolódott Itália új felvirágoztatásának terveivel. A meggazdagodott polgárság feltámasztotta az ókori görög és római kultúrát. Elkezdték feltárni az antik műveket, tudományosan tanulmányozni a régi romok építészetét, az ókori nyelvek tanulását. Az antik kultúra újjászületése miatt nevezzük ezt a művelődéstörténeti korszakot reneszánsznak, hiszen olaszul rinascimento=újjászületés. Ám a reneszánsz szó nem csak egy művelődéstörténeti kort, hanem az ebben az időben keletkezett művek stílusirányzatát is jelöli.

    A reneszánsszal szorosan összekapcsolódó fogalom a humanizmus, mely kezdetben nem egy filozófiai irányzatot, vagy eszmerendszert jelentett, hanem egy olyan kulturális és oktatási programot, mely a görög és latin klasszikusok tanulmányozását tűzte ki céljául. Az antik írók műveivel való foglalkozást önálló tudományággá emelték, s a tudósok már nem törekedtek a teológiai elméletekkel való összeegyeztetésre, mint korábban. Ám a humanisták a klasszikusokhoz való visszatérést kiterjesztették a keresztény klasszikusok, a Biblia és az egyházatyák tudós vizsgálatára. A humanista műveltség nem csak az irodalmi tanulmányok kereteiben létezik, kilép azokból és átterjed a reneszánsz kultúra más területeire, beleértve a filozófiát és a természettudományokat is. Tehát a humanizmus a reneszánsz szerves része, elsősorban a reneszánsz polgárság világi életszemléletét és egyfajta tudós magatartást is jelöl.

    A magyar reneszánsz: a 15. századi Magyarországon még nem volt erős, fejlett, városi polgárság, ezért a reneszánsz kultúra és a humanista világnézet csak egy maroknyi értelmiségi, főleg tudós papi csoporthoz juthatott el (ezek tagjai kiválóan tudtak latinul, ezért írta például Janus Pannonius a verseit latinul). A reneszánsz műveltség írásai csak a 16. században terjednek el szélesebb körben magyar nyelven. A XV. század utolsó évtizedében, Hunyadi Mátyás uralkodása idején Itália után Magyarországon is jelentkezett a reneszánsz stílus és humanizmus. Mátyást Vitéz János (Janus Pannonius nagybátyja) nevelte humanista értékrendre, és második felesége, a Nápolyból érkező Aragóniai Beatrix az itáliai hatás közvetlen megjelenését is jelentette. Ismert olasz humanisták érkeztek és tartózkodtak a király udvarában, köztük Bonfini és Galeotto Marzio. Mátyás Európa legfőbb mecénásai (művészetpártolói) közé tartozott. Híres volt könyvtáráról, a Corvina könyvtárról, amelyben 2500 körüli könyv található meg. A gazdagabbak nagy egyetemeken tanulhattak, ilyen volt pl.: Ferrara, Bologna, Padova. Az itáliai humanista iskolák és egyetemek jogi egyetemén végzett pl.: Thúróczy János és Brodarics István. Hazánkban is megkezdődött a bibliafordító tevékenység, és ez összekapcsolódott a nemzeti nyelv kiművelésének kezdeteivel. Iskolák alakultak, nyomdák kezdték meg működésüket. A hittérítés szükségleteiből fakadóan virágzott a prédikáció és levélirodalom, illetve a vitadráma. Az írástudatlan közösséghez szólt a fabula, vagyis állatmese. Pesti Gábor Esopus fabulái című gyűjteménye után Heltai Gáspár adta ki Száz fabula címmel Ezópus-átírásait. Megújultak a liturgikus énekek is. A kor jeles zsoltárátköltője pl.: Szenci Molnár Albert. A korszak nemzetközi hírű magyar lantművésze és zeneszerzője Bakfark Bálint volt. A XVI. század második felében a magyar nyelvű világi költészet is egyre szélesebb körben terjedt el.

    Janus Pannonius: neve költői név, a humanisták szokásainak megfelelően felvett latin név. 1434-ben született Csezmiczén. Anyai nagybátyja, Vitéz János nagyváradi püspök 1447-1458-ig Itáliában neveltette. Csaknem nyolc évig a ferrarai humanista iskolában tanult. Már ekkor, 15-16 éves korában költővé érett és hírnevet szerzett magának Itáliában. Négy évig Padovában tanult egyházjogot, s megszerezte a doktori címet. Százszámra írta csipkelődő erotikus epigrammáit (az ún. római epigrammákat). 1458 nyarán tért vissza Magyarországra annak biztos tudatában, hogy nagy jövő vár rá. Reményei beteljesültek, pécsi püspök lett és feudális nagyúr. Itthon azonban szellemi hontalanság gyötörte, visszavágyott Itáliába. 1465-ben még egyszer eljuthatott szeretett Itáliájába Mátyás követeként a pápához. Itt azonban politikai hibát követett el és ettől kezdve pályája megtört, élete félresiklott. Mikor Mátyás a főnemességet adóterhekkel sújtotta, a költő nagybátyjával együtt merényletet szervezett a ellene, amiért menekülnie kellett. Itáliába kívánt eljutni, de útközben Medvevárban utolérte a halál 1472-ben.

    Galeotto Marzióhoz: 1450-ben a „szent év”alkalmából írta ezt az epigrammát iskolatársához, jó barátjához, Galeotto Marzióhoz. A pápa minden 50. évet szent évnek nyilvánított, és aki ekkor Rómába zarándokolt, teljes „búcsút” nyerhetett, azaz halála esetén megszabadulhatott a purgatóriumi szenvedésektől. A vers hangvétele szatirikus, csipkelődő, felháborodást fejez ki amiatt, hogy Galeotto is ott van a zarándokok között. Janus Pannonius kétféle magatartást, világszemléletet állít szembe: a humanista költő-tudósét és a hiszékeny zarándokét. Szerinte ez a kettő egymást teljesen kizárja, ezért Galeotto tettét Janus a humanista eszmények megtagadásának értékeli. Reneszánsz elem a versben a 3 görög filozófus követésére való felszólítás és a három mitológiai kép, mellyel kifejezi, hogy Galeotto hagyjon fel a költészettel: „Mert hívő ember költő nem lehet”. Ez nem azt jelenti, hogy a humanista költő nem lehet hívő, csak azt, hogy nem lehet elvakult.

    Búcsú Váradtól: ez a búcsúvers a humanista világnézetű ember értékrendjét fejezi ki, mert rávilágít arra, hogy mitől fáj legjobban elszakadnia. A verset nem terhelik annyira nagy mértékben mitológiai utalások, mert valódi élmény áll mögötte. A verset akkor írja, mikor Budára kell utaznia Vitéz Jánoshoz és kénytelen elhagyni Nagyváradot, ahol épp vakációját tölti. A vers ellentétek sorára épül, a félelem és izgatottság kettőssége az alapellentét. A reneszánsz gondolkodásmód főleg a 4. versszakban jelenik meg, ahol a költő a Váradhoz kapcsolódó értékektől és magától a várostól búcsúzik. Itt látható, hogy mik számára a legfontosabbak: a természet, a műveltség, a könyvtár, a történelem, a mitológia (királyszobrok, Szent Lászlóhoz kapcsolódó legenda: amikor a székelyek harcoltak a tatárokkal, egy hatalmas alak jelent meg köztük kezében csatabárddal, és eldöntötte a küzdelmet a magyarok javára. Utána László király bebalzsamozott testét verejtékben fürödve találták koporsójában, a nagyváradi székesegyházban). Ezek csak egy valódi humanista gondolkodású ember értékei lehetnek.

    Mikor a táborban megbetegedett: egyre súlyosbodó fájdalma, és betegsége miatt halálfélelemmel írta meg elégiáját Janus Pannonius. A költő 1464-ben részt vett egy hadjáratban. Janus gyenge szervezete nem bírta a megpróbáltatásokat, és súlyosan megbetegedett. A verset indító ellentét, a költő és a katona egymást kizáró szembeállítása humanista örökség, de nem puszta közhely, mert a testi szenvedés hitelessé teszi. A forró láz juttatja eszébe Prométheuszt. Ebben a versben az emberiség megrontójaként szerepelteti a titánt, miden betegség miatt őt okolja. Bűnének és ostobaságának következménye a betegség. A Prométheuszt átkozó sorok közé Ovidius nyomán feleleveníti a régi aranykort, amikor még ismeretlen volt a szenvedés. A tüdőgyulladás, a testi gyötrelem realisztikus, részletesen pontos leírása áll a mű középpontjában. Súlyos láz gyötri a költőt: egyszer fázik, egyszer forróság önti el. A sorokban felsír a halálfélelem. Életéért könyörög, hiszen dalai még nincsenek befejezve, az utolsó simításra várnak, Phoebus (=Apolló, a költészet istene) papja, joga van az élethez. Mégis érzi, hogy itt a vég, s ettől kezdve megható búcsúzássá válik a vers. Nemcsak a fiatal férfi, sokkal inkább a költő búcsúzása ez, aki nem akarja, hogy neve is vele haljon. Végrendeletében kijelöli sírjának helyét, megfogalmazza sírfeliratát, melyre neve hallhatatlanítását bízza. Reneszánsz költői öntudat szólal meg ebben, hiszen főbb érdeme, hogy meghonosította a Duna táján a humanista költészetet.

    Pannónia dicsérete: epigramma, nagyfokú költői büszkeség szólal meg bene, saját értékét, fontosságát fogalmazza meg. A vers szerint nem Janus lehet büszke a hazájára, a „szent királyok” tetteire, hanem a haza általa, az ő költészete által lett híres. A reneszánsz író kilép a névtelenségből, és maga kíván versének hőse lenni.

    Egy dunántúli mandulafáról: epigrammába sűrített elégia. A vers ihletője egy meglepő természeti jelenség: a Mecsek déli lejtőjén, tél idején virágba borult egy mandulafa. Erről rögtön saját sorsára asszociál, a látottat jelképnek érzi, önmagát azonosítja a mandulafával, hiszen korán nyitott ki, a pannon hideg telének ki van szolgáltatva. A virágzást a megfagyás, az életet a halál képei ellenpontozzák. Az epigramma záró disztichonjában megértéssel és együttérzéssel szólítja meg szemlélődésének tárgyát, ezzel a fa és a költősors közötti párhuzamot nyomatékosítja. (A famotívum az egyik leggyakoribb őskép, a keleti és görög mitológiában istenek és istennők növényi megtestesülése vagy földi halandók sorsszimbóluma.) Verselését tekintve négy disztichonból álló költemény. Természetesen a versből, mint reneszánsz stílusú mű nem hiányozhatnak a mitológiai utalások sem. Így a vers a valóság, a jelképiség s az antikvitás, mitológiai példázat humanista szentháromsága miatt tudja olyan erővel kifejezni a bukott, beteg ember, a feudális Magyarországra korán érkezett reneszánsz-költő tragédiáját.

    Mars istenhez békességért: epigramma, elkeseredett anti-himnusz, melyet akkor ír, mikor megundorodott már minden háborúskodástól. Reneszánsz vonás, hogy a római hadistenhez szól és az antik himnuszok szerkezeti megoldását követi: 14 soron át halmozza a megszólításokat. Ezek első fele az imajellegnek megfelelően az isten félelmetes hatalmát dicsőíti, míg a következő 7 sor megtelik gyűlölettel, Mars emberellenes isteni tevékenységének elítélésével. A versben a magyar nép iránti aggodalom hangja szólal meg, már semmi konkrét utalás nincs a török elleni háborúra.

    Saját lelkéhez: költői pályafutásának csúcspontján keletkezett ez a mű. Megrendítően kétségbeesett, kiábrándulást tükröző elégia. A testi szenvedésektől elgyötört költő a fájdalom olyan fokára jutott, hogy már a halált kívánja. Az újplatonista lélekvándorlás tanához menekül, az állatok léte után vágyódik. A költemény újszerűsége, hogy saját lelkét szólítja meg. Büszke lelkére, szelleme fensőbbségére, kiemelkedő tehetségére. A jelen azonban tűrhetetlen állapot. A nagyszerű lélek tehetséges kibontakozásának gátat szab az örökké betegeskedő, fájdalmakat szülő test. A költemény a lélek jövője felé fordul. A költő szinte már könyörög lelkének, hogy ne igyon a feledés folyamának vizéből, s ne akarjon újra ember lenni, ugyanis a lélek újra és újra leszáll a földre és egy testbe költözik. A költemény 3 szerkezeti egységre osztható: a saját lelkét megszólító költői én előzetes létére emlékezik, ellentétesnek érzi testi és lelki adottságait, a másodikban a szellemi és az anyagi természetű lét közti ellentétet fejti ki a költő, a harmadik egységben pedig tanácsot fogalmaz meg lelke számára.

    Janus Pannonius földi maradványait 1991-ben fedezték fel a pécsi székesegyház renoválásakor és 2008. október 21-én temették újra Pécsett.