Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    Kölcsey Ferenc: Vanitatum Vanitas elemzés

    A vers latin címe (hiúságok hiúsága) a Bibliában is megjelenik, így az olvasó első látásra vallási témájú versre gyanakodhat. A cím azonban – úgy, mint az első néhány sor is – csak álca: a költő Salamon zsidó király szájába adja mondanivalóját, ezzel külső nézőpontot teremt magának. Kölcsey szeretett ilyen és hasonló maszkok mögé rejtőzni, talán azért, mert így sokkal nagyobb biztonságban érezte magát, jobban ki tudott tárulkozni, talán azért, mert úgy érezte, hogy így meggyőzőbb tud lenni – hasonló technikát figyelhetünk majd meg a Himnuszban is. Később már merte vállalni önmagát, aktív politikusként nem próbált más bőrébe bújni.

    A Vanitatum vanitas egy téma igen sok szemszögből való körüljárása. A vers alaptétele már az indító strófában megjelenik: minden hiábavaló. A tétel igazolásaképp ezután csak úgy záporoznak a különböző nagy történelmi alakokra, eseményekre, valamint az egész földi életre tett gúnyos megjegyzések. A becsmérlő szavak között nagymértékű rendszerezettség, szerkesztettség figyelhető meg.
    A költő először a természet egészét, majd a nagy hadvezéreket, bölcseket, művészeket, végül az emberi létet, érzelmeket és a halhatatlanságra való törekvést alacsonyítja le az ironikus túlzás eszközeivel. A versforma kiválóan illeszkedik a tartalomhoz: a másodiktól a nyolcadik versszakig tulajdonképpen tizennégy négysoros epigrammát olvashatunk: három sor bevezetés, majd egy sor „csattanó”.

    A vers filozófiai mondanivalója az utolsó két strófában rejtőzik. Az első versszakban felvillantott szentencia nyomatékosítva jelenik meg a vers végén, amit egy erőteljes nézőpontváltás (általános E/3-ből E/2-be) is jelez. A költő az általa eszményinek tartott magatartásformát fogalmazza itt meg: az erkölcsös, indulatmentes, távolságtartó, egyszóval sztoikus viselkedést. Semminek sem érdemes az okát vagy célját keresni, inkább bele kell nyugodni a dolgok rendjébe; az emberi lét, a történelem kisszerű és értelmetlen. A világ értelme (ha egyáltalán van) megragadhatatlan az ok és a cél fogalmaival, éppen ezért kutatni sem érdemes.
    Amúgy is minden mulandó, az ember hiába próbál halhatatlanságra törni, eredményeit az idő lekicsinyíti, sőt, gyakran teljesen elfeledteti.

    Kölcsey a Vanitatum vanitast 1823-ban írta. Érdekes, hogy ugyanebben az évben született a legjelentősebb verse is, amelyben azonban egészen más hangnemben szólal meg. Noha a Himnuszt szintén határozott és megingathatatlan pesszimizmus hatja át, ám Kölcsey nem a mindent megvető bölcs magabiztosságával, szarkazmusával, hanem egy középkori protestáns prédikátor alázatával és pátoszával szólal meg – tehát itt sem a maga nevében beszél. A külső nézőpontra utal az alcím is (A magyar nép zivataros századaiból), amely egyes elemzők szerint az eredeti cím szerves tartozéka, ám valószínűleg csak a cenzúra megtévesztését szolgálta. A költő a látszattól eltérően saját korának problémáiról írt, ám az aktuális politikai helyzet miatt csak ilyen burkolt formában tehette.