Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd elemzés

    Műve 1935-ben a Számadás lírakötetében jelent meg. Ebben a művészi korszakában költészetében előtérbe kerülnek az önmegtérésnek a lírai személyiségnek és a dolgok megnevezhetőségének, nyelvi megragadhatóságának, valamint a hagyományhoz való viszonynak a kérdései. A költő ezen korszakában keletkezett a Hajnali részegség, a Marcus Aurelius, a Szeptemberi áhítat, az Ének a semmiről című művei.

    A költemény címe és első mondata az első szövegemlékünket, a Halotti beszéd és könyörgés című művet idézi. De itt a közös emberi sors helyett, az ember egyszeriségét, egyediségét és megismételhetetlenségét állítja. Az idő végtelenségére utal a „nagy időn”, a „jövőben” kifejezésekkel. Ennek az ellentét képzi a maga konkrétságával a „soha” időhatározó szó. Ugyanez az ellentét – a konkrét és az általános szembeállítása – az elhunyt életének bemutatásában is megnyilvánul. Ebben az életében „örök embernek” nevezhető a mulandóság, az ember halandósága. Többször is utal az egyediségre: „Ilyen az ember. Egyedüli példány”, „homlokán feltündökölt a jegy, / hogy milliók közt az egyetlen egy”. Legnagyobb hatást az ékírás metafora kelti: „ rá ékírással van karcolva ritka, / egyetlen életének ősi titka”. A modern időkre utal a záró gondolat: „Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer”. A versből azt sem tudjuk meg, hogy hol élt az elhunyt. A konkrét helyszín hiányát a „Nem leled… se itt, se Fokföldön, se Ázsiában” helyhatározókkal érzékelteti. Az sem derül ki, hogy ki az, akit temetnek, férfi volt-e vagy nő, öreg volt-e vagy fiatal. Ebből az következik, hogy az egyedi megismételhetetlen létünk, mégis általános, mert mindannyian halandóak vagyunk. A költemény alapmotívuma tehát „bármikor-bár hol-bárki” gondolata. Ennek ellentétét képezi az ember egyedisége. A költő az emberi lét megismételhetetlen és egyedi voltát a „Nem élt belőle több és most sem él, / s mint fán se nő egyforma két levél” hasonlattal érzékelteti. A kincstár- metafora az élet értékét hangsúlyozza. Ugyanezt a gondolatot fejezi ki a fény-metafora is. Ez a fogalom a Boldog, szomorú dal befejező részéhez kapcsolódik, mivel itt választ kapunk arra, hogy mi az a kincs, amire vágyott. A vers befejező részében Kosztolányi a „hol volt, hol nem volt” mesei fordulatot alkalmazza. Itt az elhunyt személyét általánossá teszi, kiterjeszti a többi emberre is. Az „egyszer volt, hol nem volt…” mesekezdő mondatból az „egyszer” itt a költemény utolsó szavaként szerepel. Ez a szó itt az egyszeri életet jelenti.

    A mű egészének a mondanivalója tehát, hogy mindannyian halandóak vagyunk, minden ember egyedi példány és minden emberi élet egyszeri, megismételhetetlen.