Válassz tantárgyat!
  • Matematika
  • Magyar nyelv
  • Magyar irodalom
  • Történelem
  • Angol nyelv
  • Német nyelv
  • Fizika
  • Földrajz
  • Kémia
  • Biológia
  • Informatika
  • A gyorsmenü a kidolgozott érettségi tételekre vonatkozik. Az érettségi feladatsorokat a fejlécből érheted el!
    X

    Skip to content

    Nagy tömegű csillagok halála

    A Napnál nagyobb tömegű csillagok pusztulása igen látványos folyamat. Ha az összeomló csillagmag tömege nagyobb, mint 1,4 naptömeg, akkor halála során megrázó folyamatok mehetnek végbe. A nagy tömegű csillagok igen gyorsan, néhány millió év alatt égetik el a magjukban lévő hidrogént. Ezután a hélium gyullad be és vörös óriássá, illetve vörös szuperóriássá fújja fel a csillagot. A hélium kifogytával olyan erős összehúzódás következik, amelynek eredményeképpen a mag hőmérséklete eléri a 750 millió K-t. Ez elégséges ahhoz, hogy a magban lévő szén is begyulladhasson, megállítva a további összeomlást. A szén teljes elégését ismét összehúzódás követi, amely új, még nehezebb fűtőanyagok elégéséhez vezet. Végül a csillag magjában vas keletkezik, amelyből nem lehet több energiát kifacsarni. A csillag magja a gravitáció miatt hirtelen összeroppan, anyaga tisztán neutronokból álló anyaggá alakul át: egy nagyon sűrű, kis méretű neutroncsillag keletkezik. (Ha az összeomló csillagmag tömege 2,5 naptömegnél nagyobb, fekete lyuk jön létre.) Az összeomlás óriási lökéshullámot kelt, amely valósággal szétfújja a külső burkokat: a csillag felrobban. Az ilyen csillagkatasztrófát szupernóva-robbanásnak nevezzük. A robbanás során újabb kémiai elemek keletkeznek, majd a csillag anyaga szétáramlik az űrbe: az egykori csillag helyén egy folyamatosan táguló szupernóva-maradvány látható. A neutroncsillag általában igen gyorsan forog, és rövid, éles impulzusok formájában bocsátja ki sugárzását (ún. pulzár).

    A szupernóvák nemcsak látványos jelenségek, hanem a mi szempontunkból is rendkívül fontosak. Az oxigén, amit belélegzünk, a csontjainkban lévő kalcium, a vérünkben megtalálható vas mind-mind egykori csillagok belsejében keletkezett. E három kiragadott példa mellett – a hidrogén és a hélium egy részének kivételével – ez az összes többi elemre is igaz. Amikor aztán ezek a csillagok felrobbantak, anyaguk szétszóródott a térben. Ebből a szétszóródott anyagfelhőből később új csillagok tömörültek össze, például a mi Napunk is (Napunkat ezért a második generációs csillagok közé soroljuk). A csillagok e második nemzedékének tagjai körül sok helyen ugyanúgy bolygórendszerek születtek a felhő egy részéből, ahogyan a mi esetünkben. Kijelenthetjük tehát, hogy a kémiai elemek zöme “csillagkohókban” született. Saját bolygónk, a Föld összes atomja is ősi csillagok halálának köszönheti létét, eltekintve a hidrogén- és a héliumkészletének egy részétől. A bolygónkat benépesítő élőlényekre ugyanez érvényes. Csillaganyagból vagyunk.